És egy kényelmes kis fotelben ülök. A teám kihűlt, hideg, mint odakint az időjárás. Ed Sheeran dala szól a piros fülhallgatómban, de olyan ez, mintha nem is szólna semmi, mintha csend lenne, de nincs. Írok, de közben teljesen máshol jár az eszem. Olyanokon gondolkozom, olyanokat képzelek el, hogy mi lenne, ha egyedül szilvesztereznék. Nem lenne rossz, mondjuk olvasnék. Elképzelem, hogy a szilvesztert a barátaimmal töltöm és csúnyán berúgva botladozom az út mellett, majd meglátva Őt egy lánnyal a földre borulok és zokogni kezdek. Micsoda csacskaságok...Nem is iszom alkoholt!
Most visszamentem az időben a születésnapom időpontjához. Azt a napot soha nem felejtem el. A világ legjobb születésnapja volt az enyém. Átgondoltam, hogy mi lett volna, ha...
Ha nem sírok, ha egy kicsit máshogyan csinálok mindent.
Végül arra jutok, hogy minden úgy volt jó, ahogy történt.
Belekortyolok a teámba.
Ránézek Edre. A szeme csukva van éneklés közben...Ez olyan biztonságossá teszi a dalait. Csak te és az Ő hangja. Nem te, Ő meg a hangja. Emlékszem néztem róla egy filmet. Azt mondta, hogy a dalait először magának írja aztán engedi szabadjára. Szóval ez nem is az enyém és nem is az Övé. Senkié és mindenkié. Jaj, már!
Ha énekelnék én is becsuknám a szemem.
Elfelejtettem mit akartam írni. Pedig fontos volt. Egy újabb elveszett gondolat.
Tegnap, vagyis ma hajnalban befejeztem egy könyv olvasását. Az én kedvenc könyvemet. Ruth Ozeki írta, ez a csodálatos nő. Nagyon mélyen tisztelem, amiért ilyen szépen leírt mindent és egy csodát alkotott. Olyan szeretnék lenni, mint ő. Mármint úgy szeretnék írni, mint ő.
Szóval ma hajnalban, miközben főtt a teavizem, választ találtam egy kérdésemre. Idézem a könyvből.
"A kvantuminformáció olyan, mint egy álom információtartalma. Nem tudjuk megmutatni másoknak, és amikor megpróbáljuk leírni, megváltoztatjuk a róla őrzött emlékünket"
Mindig is nyomasztott az, hogy miért nem tudom átadni az embereknek a gondolataim. Most már tudom. A gondolataim nem akarják, hogy az emberek megtudják őket, ezért becsapnak engem, és egy másik gondolatot írok le ami majdnem ugyanaz, mint az igazi, szinte olyan, mintha az ikertesója lenne. Ez az ikertesó önző és hamis és szerepelni akar, azt akarják, hogy az emberek lássák őket. Olyan, mintha a Zarában látnál egy szép pulcsit, de valamiért nem veszed meg, de nagyon megszeretnéd, ezért az Ázsiában addig keresel, ameddig meg nem találod egy hasonmását. A színe ugyanaz, az anyaga is, de látszik, hogy ez nem eredeti, de megveszed, mert nagyon hordani szeretnéd. Érzed, hogy nem az igazi, de azért megteszi. Ez a helyzet a gondolataimmal.
Drága gondolataim vannak, de csak az olcsóra futja.